Close
2018. június
h k s c p s v
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán Norvégiában tárgyalt és romaintegrációs konferencián vett részt

2012. Sze. 27. Egyéb | Hozzászólások
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Osloban megrendezett nemzetközi romaintegrációs konferencián a foglalkoztatáspolitika és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia összefüggéseiről beszélt. A foglalkoztatást segítő programok közül kiemelten a Start munkaprogramról elmondta, hogy abban ma már 200 ezer ember dolgozik Magyarországon. Felhívta a figyelmet, milyen fontos, hogy amikor a gazdaság nem képes munkahelyeket teremteni, akkor az állam munkalehetőséget nyújtson.
 
 
A miniszter a A Norvég Alap keretében nyújtandó támogatásokról is tárgyalt. Balog Zoltán kiemelte: elsősorban a fölzárkóztatásra szánt mintegy 13 milliárd forintnak megfelelő összegről esett szó, arról, hogy ebből a pénzből valósítsanak-e meg tisztán roma programokat, vagy kezeljék egyben a szegénységben élők segítését. Balog Zoltán elmondta, hogy az utóbbi mellett foglalt állást, olyan vegyes programokat tartott szükségesnek, amelyek megvalósítása során odafigyelnek arra, hogy a romák megfelelő számban részeseik legyenek. “Nem tisztán etnikai programokat akarunk, mert azok inkább csak az előítéleteket és az egymással szembeni negatív indulatokat növelnék” – mondta a miniszter.
A Norvég Alap az a támogatás, amelyet Izland, Liechtenstein és elsősorban Norvégia nyújt az Európai Unióhoz csatlakozott kelet- és közép-európai országoknak.
A miniszter szerint a program első, 2009-től 2014-ig tartó szakasza – ami a támogatások odaítélését illeti – lezárult, már csak a pénzkifizetések vannak hátra. A következő, 2012 és 2016 közti szakaszban Magyarországnak 40 milliárd forintnak megfelelő összeg jut, s most ennek elosztási elveiről, a pályáztatásról, a célokról zajlott szakmai megbeszélés az érintettekkel.
Ami a felhasználást illeti, a 40 milliárd forintos összegnek az egyharmadát fordítják fölzárkóztatásra, és kétharmadot fordítanak egyéb célokra, köztük népegészségügyre, civil szervezetek támogatására, kutatásra és fejlesztésre, a megújuló energiákkal kapcsolatos munkákra, a kulturális és természeti örökség megőrzésére, zöldipari innovációra.
(MTI, EMMI)
Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter