Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Beszéd a III. Nemzeti Tanévnyitón – Pécs, 2012. szeptember 2.

2012. szept. 2. Beszédek | Hozzászólások

A nevelés közös ügyünk

Bizonyára senki sem várja el tőlem, hogy azt mondjam: diákként mindig szívrepesve vártam a tanév kezdetét. Pedig volt ilyen is. De a stréberséget kormánytagként sem szerettem, és meg kell mondanom, bennem is munkálnak a józan derűlátás mellett a dilemmák és az aggodalmak. Együtt fürkésszük a jövőt. Hiszek a befektetett munkában, a jó kezdeményezésekben, a szervezett átalakításban. Nem hiszek a mindent tudó, megmondó embereknek, de hiszek azoknak, akik a panaszkodás helyett a cselekvést választják. Hiszem, hogy a fiatalok válaszokat találnak a kérdéseikre, ahogy hiszem azt is, hogy egyik nemzedék sem rosszabb a másiknál – ha rosszabb, akkor az az előző nemzedék felelőssége. Egy pedagógus barátom ezt írta nekem: „Amikor meglátom tanévnyitón az elsősöket, sírok – hiába öregszem vagy talán éppen azért. Hiába kellene már hozzászoknom az ártatlanság, a remény, a szépség és a tisztaság páratlan jelenetéhez. Elsősök. Ugyanúgy sírok a ballagáson is, amikor még mindig minden elgondolható, átélhető, elképzelhető, megbocsátható. Közbül meg minden, ami az ember: harc, hősiesség, szeretet, árulás, munka, hogy a lehetségesből legyen valami valóságos is.”

Az elsőseink szemében ott láttam azt a fényt, azt a csillogást, amely arról árulkodott: még bármi lehetek. És aztán ahogy néztem a sorokat úgy második, harmadik, negyedik, tizennegyedik osztályig, mintha ez a fény egy kicsit megtört volna, és talán néhány szemben már mintha benne lett volna az az üzenet is, hogy: és én? Belőlem mi lesz? Én nem számítok? Rám senkinek nincs szüksége?

A mi dolgunk az, hogy ez a kamaszkorban talán kikerülhetetlen érzés ne válhasson életstratégiává: én nem kellek senkinek, inkább talán el is megyek. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, ehhez nemcsak jó iskola kell, hanem bizony kell jó kormány is, jó gazdaságpolitika és kultúrpolitika is és természetesen oktatáspolitika, de leginkább kell a szülői ház, a szülőknek a munkája. És kellenek hívó szavak: költők és írók, színházak, koncertek hívó szavai, amelyek azt mondják nektek, nekünk: ez a te hazád. Ha elmész is, gyere vissza! Ha az iskolára gondolok, talán a legfontosabb a tanári méltóság helyreállítása. A tanárt, a tanítót – akik felelősséget vállalnak munkájukért – senki se oktathassa, irányítsa, mint egy inast! A gyerekek méltóságának védelme feltételezi a tanár méltóságának helyreállítását. A kigúnyolt, megfenyegetett, megalázott tanárok százai, lelkileg zavarodott diákok, szülők ezreit feltételezik, és az iskolák, az iskolai közösségek sokaságának torzulását eredményezik. A tanítónak minden iskolás gyermekkel el kell sajátíttatnia azokat az elemi szellemi műveleteket, melyek nélkül nem tudjuk elképzelni a 21. századi embert, de már a 20. századit sem tudtuk. Ezek az ismeretek ma már egyúttal a létfenntartás elemi feltételei is. Mintha felmentenénk egymást az ezzel kapcsolatos kudarc felelőssége alól. Mintha azt várnák el a pedagógustól, hogy ne álljon elő gondjaival, mintha látszat pedagógiát várnánk, csak a tanterv teljesítését. Az, hogy ne higgyen magának, amikor új eljárásokat kell működtetnie.. Ezért gyakran elhallgatja kudarcait, mert fél -, hogy azok alkalmatlanságának a bizonyítékai lehetnek. Ha például a felsős diákok jelentős részénél a számfogalom kialakulása is elakadt, természetes, hogy a szorzással is gondjaik vannak, de senki sem meri azt mondani, hogy a rettenetes metodika a felelős. Bennfoglalás – mondja csillogó szemmel a szakember vagy álszakember, és nem zavarja, hogy ez a fogalom köznyelven semmit sem jelent. Igaz ez gyakran az íráskészségre, az anyanyelvi készségekre, a zenei alapokra és a mozgáskultúrára is.. Szerencsére így is akadnak tanítók, akik mindent meg akarnak oldani értelmetlen akadályokon átküzdve magukat napról napra, évről évre, évtizedről évtizedre. Illesse őket elismerés ezért! Természetesen a gyermeknevelésre fölkészült szülő, szülői ház is kisegíti az iskolát. Szülők, akik nem gondolják azt, hogy az oktatás egy szolgáltatás, amit ők megrendelnek, és azt teljesíteni kell, hanem együtt akarják a pedagógusokkal szolgálni a gyermeket, a nevelés ügyét. De bizony a gyermeknevelésre hiányosan felkészült, vagy körülményei miatt erre csak alig-alig képes szülők gyermekei az átlag feletti képességűek kivételével az első négy év végére hatványozottan hátrányos helyzetbe kerülnek. Tudjuk, nemzetközi vizsgálatok bizonyítják, ezt kellene megértenünk. Hallgassuk tehát meg a tanítókat, és ne keserítsen el, ne tegyen türelmetlenné bennünket, hogy először majd nem találják a szavakat, mert nem szoktak hozzá, hogy kérdezzék őket. Mi ezt megpróbáljuk. Igazi szakmaközéleti diskurzusra van szükség, és ennek a tereire, nem pedagógiai nyilvánosságra. Hogy ne úgy beszéljünk az oktatás dolgairól, hogyha valaki szereti a kormányt, akkor az iskolája jó az iskola, ha nem szereti, akkor pedig rossz. Itt van a Nemzeti Alaptanterv: mennyi kincs, mennyi gazdagság és mennyi nyitott kérdés! Dolgozzunk hát együtt rajta! Magyar értelmiség, a kultúra emberei és pedagógusok. Mi politikusok majd inkább a sor végére állnánk ebben az ügyben, amikor arról van szó, hogy hogyan tanítsunk embereket, életműveket, életteljesítményeket, bukásokat, szenvedéseket, az elmúlt 20. század magyar történelmét. Hogy ez az átalakulás milyen lesz, azt az elkövetkező évek fogják eldönteni. Sok múlik önökön. . Mi kereteket tudunk teremteni, de önökön múlik: tanárokon, szülőkön, diákokon, tisztességes továbbképzőkön, majd a tankerületi vezetőkön, de mindenek előtt az együttműködésen múlik. Az állam az új köznevelési törvénnyel vállalta a felelősségét az iskoláért. Nagy kockázat van ebben. A megosztott felelősségből mindig könnyebb kihátrálni – most már nem lehet. Mi vállaltuk a felelősséget és most önöket hívjuk, hogy együtt hajtsuk végre ezt a hatalmas feladatot.

Kötelező lesz az erkölcstan már az első osztályban – hallom a riogatást. De hát eddig is kötelező volt: nullaéves kortól kötelező volt az erkölcs a politikusoknak, a tanároknak, a papoknak, a szülőknek és a diákoknak. Most majd együtt tanuljuk. Az iskola együtt a szülői házzal lehet olyan hely, ahol a 21. századi tudás mellett a jó és rossz közötti különbségtételt, konfliktusaink megoldását, félelmeink és indulataink feloldását tanulhatjuk. Ha van közös ügy egy országban, akkor az a nevelés ügye.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter