Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Beszéd a Nemzeti Színházban a Magyar Kultúra Napján

2014. jan. 22. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Igazgató Úr, Államtitkár Asszonyok, Államtitkár Urak! Kedves Vendégeink!

Engedjék meg, hogy egy történettel kezdjem, amely szerint Ferenc József császár meghívta a birodalmi fővárosba Sziám királyát, majd a találkozókkal és megbeszélésekkel teli nap végén különös megtiszteltetésképpen elvitték a bécsi udvari opera egyik Wagner-előadására. Mikor a darab után megkérdezték a távoli ország uralkodóját, melyik rész tetszett neki leginkább az operából, azt felelte, hogy a darab legeslegeleje. Nos, első hallásra mindenki a nyitányra gondolt, de aztán a kérdés egyértelműen tisztázódott, hiszen a király nem hagyott kétséget afelől, hogy ő valóban az előadás legeslegelejére gondolt, a zenekar hangolására.

Ennek a rövid anekdotának legalább három tanulsága van ma este: az első nyilvánvalóan az ízlésről szól, amely egyéni és közösségi viszony, a második tanulság szólhat arról, hogy lám, még a koncert nyitánya előtt elhangzó dolgok is lehetnek – legalábbis némelyek számára – érdekesek, vagyis a hangolás, a ráhangolás is lehet izgalmas, inspiratív. Bár én szeretném, ha önök a sziámi királlyal ellentétben elsősorban nem a hangolásra, vagyis az én beszédemre, hanem majd a gyönyörű muzsikára és a felemelő programokra emlékeznének, és leginkább a díjazottakra, kitüntetettekre. Végül, de nem utolsósorban az iménti történet azért a lényegét tekintve mégiscsak arról szól, hogy a kultúrára ráhangolódni, az is lehet inspiratív, és annak meghatározó ereje van. Hiszen gondoljanak csak bele: ha valahová elutazunk, vajon hol is keressük majd a genius locit, annak a helynek a szellemét, hol próbálunk megérteni egy várost, egy falut, egy települést. A gyárakban, vagy a bevásárlóközpontokban? Aligha. Az országok, városok, falvak erejét, hangulatát, történelmi súlyát és jelenét a templomok, a műemlékek, a szobrok körül, a kiállító- és koncerttermekben találjuk. A világ és saját emlékezetünk is kulturális tettekkel, művészi értékekkel, a műveltség eredményével azonosít be egy-egy tájat vagy korszakot, épületekkel, tánccal, zenével, verssel. Ravasz László püspök mondta egyszer azt, hogy „Nekünk a nyelvünk a legnagyobb kincsünk, nagyobb, mint a földünk, mert régibb. S akkor is él, amikor a föld már nem a miénk. Nagyobb, mint történelmünk, mert a történelem a nyelvben elfér, de a nyelv nem fér el a történelemben.” Majd így folytatta: „Az egyetlen nemzeti vagyon, amelyből a szegény embernek is éppen annyi jut, mint a hercegnek, csak annak nincs belőle semmije, aki maga dobta el magától. Titkos jegy, amelyről minden bábeli zűrzavarban egymásra ismerünk, címer, amelyet büszkén hordozunk az emberi szellem mérkőző porondján.”

Bár így lenne, ahogy az idézet mondja. Mert hát valóban a nyelvünk, a kultúránk az egyetlen nemzeti vagyon, amit nem lehet kiárusítani, legfeljebb leértékelni. Holott a történészek jól tudják, hogy a második világháború után csak azok a nemzetek és népek tudtak felemelkedni – ma már a világ legsikeresebb nemzetei közé soroljuk őket –, akik tüntetően ragaszkodtak saját szavaikhoz, saját nyelvükhöz és saját kultúrájukhoz. E népek minden kezdeti gazdasági nehézségeik dacára hihetetlen mennyiségű erőt és elszánást fektettek abba, hogy egyéni ízeiket, kincseiket, ízlésvilágukat, nyelvüket, vagyis a legbecsesebb nemzeti vagyonukat megőrizzék, és másoknak is megmutassák. Vagyis azok az országok lettek igazán sikeresek a 20. század második felében, amelyek saját önazonosságukat, és saját különleges kulturális értékeiket nemcsak megőrizték, de meg is erősítették. Mi, magyarok is élhetünk tehát avval a gyanúperrel, hogy nincs siker, és nincs gazdasági felemelkedés a nemzeti nyelv és kultúra megtartó ereje nélkül. Más szóval nem fordulhat elő, hogy míg elromlik a nyelv, elsivárosodik a kultúra, közben virágozzék a gazdaság, fölemelkedjen a nemzet, és ez fordítva is igaz: hiába a gazdasági növekedés, az nem ér sokat, ha ebből nem jut a kultúra támogatására.

Kultúrát pedig – mondja Kodály Zoltán – nem lehet csak úgy örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Csak az a miénk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk, mert a kultúra felemel. Felemeli a lelkünket, felemeli a szívünket, de képes – igen, a szó legszorosabb értelmében is – kiemelni, fölemelni, nyomorból, szegénységből azokat, akik megragadják a kultúrát, akiknek segítünk, hogy megragadják a kultúrát, azokat a kultúra szociális értelemben is fölemeli. Annak a Snétberger Zenei Tehetség Központnak, ahova a Kárpát-medence minden részéből magyar ajkú cigány gyermekeket gyűjt össze Snétberger Ferenc, a világhírű roma származású gitárművész, ez a jelmondata: „A zene felemel.”

A kultúra egyúttal kapcsolat. Az igazi kultúra sohasem fordít szembe, hanem mindig egyesít. A felbomlás veszélyének van kitéve az a társadalom, az a világ, amelyben megszűnik a kapcsolat a különböző tevékenységű emberek között – mondja Elliot –, a politikai, a tudományos, művészi, filozófiai és vallási elmék között. Mert hiszen mi tarthatja egyben a nemzetet úgy, hogy közben mindenki a sajátját hozza, a sajátját adhatja? A magyar kultúra lehet ez az összetartozó erő, amely egyszerre lokalitás és történelmi meghatározottság is. Az, ami bennünk, együtt pótolhatatlan. Ami bennünket együtt pótolhatatlanná tesz, összecserélhetetlenné, egyetlenné. Mindannyiunké. Mindannyiunké, ami épült ebben az országban, kövekből, téglákból, fából, mindenfajta anyagból, és ami szellemből és lélekből is épült. A miénk, ahogyan az 2013-ban elért eredményeink is mindannyiunké. Az újra megnyílt Erkel Színház vagy a Budavári Mátyás-templom, amelynek a rekonstrukciójára több százmillió forintot fordítottunk; vagy mindannyiunk büszkesége, az elmúlt évnek valóban az egyik gyöngyszeme és csúcspontja, a Zeneakadémia műemlék épületének megújulása, a haza kulturális, művészeti élet egyik legjelentősebb beruházásaként kormányokon átívelően.

Aztán – mert ne feledkezzünk el a magyar vidékről, az ott őrzött értékekről sem – legalább félmilliárd forintért a Fejér Megyei Levéltár épületének a rekonstrukciója, vagy éppen a 2013 márciusától működő Budapest Music Center, amelyre a kormány szintén 600 millió forintot áldozott. Ezeket az értékeket mi a kultúra révén akarjuk építeni, fejleszteni. Az értékek kibontakoztatása pedig annyit jelent, hogy igyekszünk azokat mindenki számára elérhetővé tenni. Mindenki számára. Ez a kulcsszó. Elvinni. Elvinni oda, ahol ki tudja, miért, ma még a kultúra nincs otthon, elvinni oda a kultúrát. Minden gyerek, minden iskolás gyermek jusson el egy évben, vagy ki tudja, hogy a tanulmányainak során mikor, de mindenképpen jusson el legalább egyszer színházba, koncertre, és jusson el Kolozsvárra is. A Klebelsberg-rendszer, amit együtt fölépítettünk, alkalmas erre, hogy együtt, az állam segítségével segítsük azokat, akik távol, hátrányos településeken, ki tudja, milyen családi háttérrel és körülmények között élnek. Segítsük eljutni a kultúra templomaiba: a színházba, a hangversenyterembe, és segítsük eljutni a határon túli magyar közösségekhez. Nem véletlenül nevezzük így ezt a programot: „Határtalanul.”

Van persze, akiket bosszant, hogy ma Magyarország kultúrpolitikája nem a szekértáborok közötti ellenállást, hanem a magyar nemzet közösségeit képviseli. De mi akkor is ezen az úton maradunk, nem hagyjuk magunkat provokálni. Mert a változás lényege az, hogy amikor a világ és hazánk is megismerte egy súlyos gazdasági válság hatásait, az előző kormányoknak a felelőtlen politikáját, és hosszabb távon is demográfiai, környezeti kihívásokkal kell szembenéznünk, akkor kitűztük célul, hogy kultúránkat is használjuk arra, hogy hozzájáruljon a generációk közötti összefogáshoz, hogy 21. századi válaszokat tudjunk adni a 21. század kihívásaira. Ilyen nehéz helyzetekben kell a legjobban figyelni arra, hogy mi tart meg, és mi tart össze bennünket. Gyakran hangsúlyozzuk, hogy függetlenségünk alapja egy erős, versenyképes gazdaság. A magyar gazdaság nem lehet a világban versenyképes, ha csak komparatív, összehasonlító erőket akar kihasználni. Nem lehet célunk, hogy egyszerűen csak az olcsó munkaerővel versenyezzünk. Ezzel szemben büszkék vagyunk a magyar szürkeállományra, ezért inkább kompetitív előnyökre kell építenünk, azaz a gazdaságban a magas hozzáadott értékű tevékenységeket kell előnyben részesítenünk. De hogy ne szakbarbárokat neveljünk az egyetemeken, iskolák világában, ehhez nemcsak tudásra van szükség, hanem a nemzeti kultúrára is.

Hölgyeim és Uraim! Mit hoznak a következő évek, hogyan áll a leltár, és hogyan áll a feladatlista? 2014-ben, Ybl Miklós születésének 200. évfordulóján történhet meg a Várkert Bazár kívül-belül megújult, műemléki épületeinek az átadása. A rekonstrukcióra hazai és európai uniós forrásból 7,1 milliárd forintot fordítunk. Szintén a Budai Vár hosszú távú fejlesztéséhez kapcsolható a Honvéd Főparancsnokság épületének részleges rehabilitációja, egy olyan épület, amelyik már évtizedek óta használaton kívül áll, most majd kulturális és turisztikai funkciókkal lesz megtöltve. És alig várjuk már, hogy a Magyar Művészeti Akadémia megnyissa nekünk a Pesti Vigadó fogadótereit, bízunk benne, hogy ezen a tavaszon erre is sor kerülhet. A Zeneakadémia egyik gyöngyszeme és drága kincse az az orgona, illetve nem is egy, hanem kettő, amelynek felújítására 2015-ig 800 millió forintot fogunk fordítani. Megújul a hatvani Grassalkovich-kastély – hogy csak néhány példát említsek -, 2014 első negyedévének végére, erre is több milliárd forintot fordítunk. Összességében több mint 17 milliárd forint kerül kultúrára azokon a forrásokon kívül, amelyek az előző évben is megvoltak. Ez egy olyan többlet, amire úgy gondolom, hogy mindannyian, együtt büszkék lehetünk, hiszen ez a magyar gazdaság növekedő erejét és teljesítőképességét is mutatja.

Nemzet és kultúra – egymástól elválaszthatatlanok. Kultúra pedig nem létezik közösség nélkül. A nemzet a kultúra és a közösség közös halmaza, és az a kulturális tér, ami itt, a Kárpát-medencében magyarrá tesz minket. Éppen ezért folyamatosan meg- és újra kell határoznunk mi is a kultúra. Azért szükséges tisztáznunk – egy újabb idézet Elliottól -, hogy mit értünk kultúrán, hogy tisztán lássuk a különbséget Európa anyagi organizációja, és szellemi organizmusa között. Ha az utóbbi elhal, akkor mindaz, amit megszervezünk, nem Európa többé, hanem más-más nyelveken beszélő embertömeg. Ezt akár egy magyar is mondhatta volna. De ha megőrizzük, mondjuk, mi magyarok, ha megőrizzük, ha megújítjuk, ha éljük, ha ünnepeljük kultúránkat, akkor ez nem így lesz.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter