Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

BOLDOG IV. KÁROLY CENTENÁRIUMA

2017. jan. 7. Egyéb | Hozzászólások

A keresztény magyar királyság története egy szenttel kezdődik, és egy boldoggal ért véget. Ez a két tény kijelöli azt a magasságot, ahonnan rátekinthetünk Európára, Közép-Európára és Magyarországra, meg a saját életünkre is: keresztényként és magyarként. Van ennél persze nagyobb magasság is, amely így hangzik: „Dicsőség a magasságban Istennek!”

Vannak emberek, akik képesek életükkel felemelni a tekintetünket a legmagasabb magasság felé. Szent István és Boldog IV. Károly ilyen emberek. Ehhez a magassághoz elválaszthatatlanul tartozik a mélység is, a fent és a lent összetartozása. Egy ország, egy nemzet, egy kormányzás csak akkor lehet sikeres, akkor lehet „áldott” kormányzás, ha odafigyel azokra, akik lent vannak. Vagy tehetnek róla, vagy nem, de vesztesek. Hiányt szenvednek, bajban vannak, nehezen élnek. Őket észrevenni, nekik lehetőséget biztosítani, őket felemelni a munka, a tanulás, a gyógyulás által, annak biztosításával, ez minden kormányzás elengedhetetlen része. A szent királynék és királylányok, a szent magyar királyok, köztük István és IV. Károly, ebben is példát adtak.

A karácsonyi üzenet második fele legalább annyira illik az utolsó magyar királyra, mint az első fele. Ez így hangzik: „A földön békesség a jóakaratú embereknek!” Igazi békéje csak a jóakaratú embernek lehet, mert a béke nem egyszerűen fegyverszünet vagy a konfliktus hiánya; a béke azt jelenti, hogy a dolgok a helyükre kerülnek. Létrejön a kiengesztelődés, és a kiengesztelődés nyomán egy új, közös élet indulhat. Ma így mondanánk ezt: társadalmi béke. Akkor talán jobban illik rá a megfogalmazás: méltányos élet mindenkinek, aki tagja, alattvalója a koronának. Számomra személyesen is kedves és fontos ennek a méltányosságnak a testet öltése abban, hogy IV. Károly egyik első útja a debreceni református nagytemplomba vezetett. A Habsburg-monarchia küldetése az volt, hogy együtt tartsa Közép-Európa nemzeteit, és biztosítsa helyüket az európai politika térképén.

Megakadályozza, hogy keletről, délről vagy nyugatról érkező népek igájába kerüljön. Hogy mit adott ezen belül a monarchia népeinek? Gondoljunk csak a vasútállomásokra, a megyeházákra a Déli-Kárpátoktól az Adriáig. Egy egységes hatalmi rendhez tartozás biztonságérzetét, és saját értékük tudatát. A Habsburg-monarchia – amikor jól működött – nem olyan birodalom volt, amelyet kizárólag az uralkodó személyének tekintélye tartott volna össze, vagy egy univerzális igénnyel fellépő és egységesítő birodalmi gondolat vezérelte technokrata hivatalnoki kar, hanem olyan, amelyet a józan megegyezés irányított. Úgy is mondhatnánk, hogy a Habsburg-monarchia az egymásrautaltságból adódó kiegyezések hosszú sora.

IV. Károly tragikus hős volt. Nem menthette meg a magyar királyok trónját, amint nem menthette meg a rábízott népek, közösségek integrációját sem. Nem hozhatott létre igazi békét. Magányos hang volt a fegyverzajban, amely figyelmeztette a vesztébe rohanó Európát: békét kell kötni, békében kell élni. Fájdalmasan rövidre szabott élete és műve mutatja, hogy a történelem nem pusztán a háborúk és az erőszak története. Ha a rosszul értelmezett modernitás kísértésének engedve megvetjük a történelem tapasztalatait, afféle évszázados zsákutcákba kényszerülünk, mint a rövid, de rendkívül véres XX. század. E században az élet örök törvényeit különféle utópiák hangzatos, zavaros gondolataira igyekeztek cserélni. Európának ezért kellett a nemzeti és a nemzetközi szocializmus két embertelen, totális diktatúráját átélnie.

IV. Károly tragikus hős volt, történetének katarzisa a miénk. Tragikus és mégis boldog. Van az életünknek egy olyan dimenziója, amelyik több, mint a létrehozható siker vagy az elszenvedett kudarc. Ez az üzenete is a miénk lehet, ha akarjuk, ha figyelünk a boldog király üzenetére. Tragikus és mégis „boldog”.

Napjainkban a közép-európai gondolat újjáéledésének vagyunk tanúi. Megkötöttük és készek vagyunk megkötni a magunk békéjét, hogy a kommunizmus, a létező szocializmus által sújtott nemzetek, szövetségre lépve egymással, elfoglalhassák méltó helyüket a nemzetközi, az európai színtéren. Mert ma Európának újjászületésre, igazi reneszánszra van szüksége. Ma az Európai Uniónak, az európai integrációnak is átalakulásra van szüksége.

Nem egyéni és lobbiérdekek kamarillapolitikája által, mozgásban tartott, életidegen utópiákra építve, amelyek ellehetetlenítik a jelent és kétségessé teszik a jövőt. Új európai együttműködésre van szükség, egy jobb, demokratikusabb együttműködésre, amely jól szolgálja a választók akaratát és érdekeit. Olyan európai együttműködésre van szükség, mely felelősséget vállal úgy a jelenért, mint a jövőért is. Felelősséget vállal a megmaradásért, az összetartozásért, a gyarapodásért anyagi, szellemi, lelki és erkölcsi értelemben.

Az Európát létrehozó, az Európai Uniót megalkotó lelki és szellemi értékeket ma Közép-Európa nemzetei igyekeznek képviselni a legerőteljesebben. És emlékezzünk itt meg arról a szőke, göndör hajú kisfiúról, akinek ez a történelmi öröksége, aki a koronázás alatt olyan önfeledten és méltósággal viselkedett, Otto von Habsburgról. Ez az Európa az ő öröksége is.

A szerző az emberi erőforrások minisztere

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter