Close
2018. január
H K S C P S V
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása

2015. jan. 9. Egyéb, Fotók, Hírek | Hozzászólások
Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása
 

A duplájára, 6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó több mint tízmilliárd forintból az elmúlt 3 évben 400 ezer embernek, közte 200 ezer gyermeknek az üdülési lehetőségét teremtették meg.

Hozzátette: a programmal eddig 3 ezer hátrányos helyzetű kisgyermeket értek el, reményei szerint ez a szám 2015-ben 15 ezerre nő és növelni szeretnék a programban résztvevő határon túli gyermekek számát is. A pénzből hárommilliárd forintot szánnak a nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékosok pihenésére, és ugyancsak hárommilliárd forintot szánnak a gyermekek nyári táboroztatására.

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Kuratóriumának elnöke a tájékoztatón szólt arról, 7 célcsoport számára 68 pályázatot írtak ki, a pályázatok péntektől elérhetőek a www.erzsebetprogram.hu oldalon. Hozzátette: a pályázatok beadása lépcsőzetesen történik, először a nyugdíjasok számára biztosított üdülési- és fürdőpályázat jár le, 30 nap múlva. A nyugdíjas üdülési pályázatnál 5 ezer forint önerőt kell befizetni, a fürdőjegy-pályázaton pedig 2500 forint befizetésével országosan 60 fürdőt vehetnek igénybe a nyugdíjasok. A nagy érdeklődésre tekintettel a keretösszeget 30 százalékkal megemelték a tavalyihoz képest. A gyermektábori pályázatok is megjelentek pénteken az alapítvány internetes oldalán, a gyerekek ezer forint önerő mellett vehetnek részt a hatnapos, teljes ellátást és egész napos programokat biztosító táborokban. Tavaly 200 ezer gyermek jutott így üdülési lehetőséghez – tette hozzá. Guller Zoltán elmondta: tavaly 43 ezer nagycsaládos vett részt a programban, az ő pályázataikat február 12-ig várják, de külön pályázatok vannak a fogyatékossággal élőknek, a közlekedési valamint a postai ágazatban dolgozóknak illetve a köznevelési intézményekben foglalkoztatottaknak.

Kurucz Éva kormányszóvivő hangsúlyozta: a kormány kiemelt figyelmet fordít a szociálisa rászorulókra, a gyermekek ingyenes étkeztetése, az ételcsomag-program, az ingyenes tankönyvek és a szociális tűzifa-program mellett a felelős gondoskodás jegyében a szociális üdültetési rendszert is tovább működteti ebben az évben is.

(MTI)

Fotó: Árvai Károly

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter