Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Eltemették Halmos Béla népzenekutatót

2013. aug. 9. Hírek | Hozzászólások
Eltemették Halmos Béla népzenekutatót
 

Pályatársai, családtagjai, barátai és tisztelői sokasága kísérte utolsó útjára pénteken a budapesti Farkasréti temetőben Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutatót, előadóművészt, aki július 18-án 67 éves korában hunyt el. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszéddel búcsúzott a világszerte ismert művésztől.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felidézte: Halmos Béla a hetvenes években kibontakozó magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója, de ő volt az első elnöke az egykori Táncházi Kamarának is, amely aktívan bábáskodott a fontos szakmai szerveződések létrejötténél. Aktív részt vállalt az Táncházarchívum, majd a Hagyományok Háza megalapításában, ott volt a Zeneakadémia Népzenei Tanszékének létrehozásánál is.

A táncházmozgalom ma is él és virágzik, nagy és jelentős civil mozgalommá vált, igen fontos szerepet játszik a Kárpát-medencében is kihalni látszó paraszti kultúra továbbörökítésében, valamint az UNESCO által nyilvántartott szellemi kulturális örökségek közé is bekerült – jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: tanítványai, követői éltetik Halmos Béla emlékét, zenéjét.

Balog Zoltán hangsúlyozta: egy korszak van lezárulóban Halmos Béla temetésén, ennek a remélhetőleg hosszú életű mozgalomnak a hőskora, a folytatás pedig már a hátramaradottakon múlik.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke szerint Halmos Béla rendkívüli képességű ember volt: építész, sportoló, táncos, muzsikus, szervező, “röviden zseni”. A népzenét felvirágoztató nagy nemzedék egyik legnagyobb hatású fénypontja volt – méltatta az MMA egykori tagját.

Az elnök kiemelte: nem az akadémia minősítette Halmos Bélát, hanem ő adta rangját a köztestületnek is, munkásságát ezért az MMA-nak is gyűjtenie, őriznie kell és fel kell dolgoznia.

Kelemen László, a Hagyományok Háza (HH) igazgatója az intézmény és a Hagyományok Háza Baráti Köre képviseletében búcsúztatta a táncházmozgalom alapítóját. Mint emlékeztetett, Halmos Béla megnyitotta az autentikus népzene “véglegesen bezártnak hitt kapuját”, és egy új világba vezette tanítványait. A neves művész haláláig a legnagyobb alázattal maga is tanult az öregektől, miközben hatalmas tudását megosztotta a hozzá fordulókkal – fűzte hozzá.

“Mindenkivel megtalálta a közös hangot, ha jött, ott békesség, barátság, szeretet támadt (…) és sok-sok zene, népzene” – méltatta egykori mesterét Kelemen László.

Halmos Béla temetésén többek között Ökrös Csaba, Sebestyén Márta és a Sebő Együttes, Fábián Éva és Juhász Kati, Gryllus Dániel és a Rackajam, a PG Csoport, valamint Szalonna és zenekara zenélt; a Szabó István református püspök által celebrált szertartáson mások mellett részt vett Halász János kultúráért felelős államtitkár, Korniss Péter fotóművész és Szörényi Levente zeneszerző is.

MTI, EMMI

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter