Close
2017. október
H K S C P S V
« szept    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

„Éppen ez a különtanulás fáj valakinek?” – VS.hu – 2015. 01. 26.

2015. jan. 26. Interjúk | Hozzászólások

Nem azzal van baj, ha egy iskolába csak roma gyerekek járnak, hanem azzal, ha ott nem kapják meg a megfelelő színvonalú oktatást – mondta a VS.hu-nak az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Szerinte a kormánynak ezért speciális eszközökkel, akár a hátrányos helyzetű térségekre vonatkozó eltérő oktatási szabályokkal kell előmozdítania a felzárkóztatást a „spontán szegregált” iskolákban. Beszélt arról is, hogy kik mehetnek majd gimnáziumba.

Évek óta ostorozzák a civilek, amiért az esélyteremtésért is felelős miniszterként nyíltan kiállt a cigány gyerekeket elkülönülten oktató Huszár-telepi iskola mellett, nyilatkozataiban viszont a szegregáció ellen érvel. Most akkor hányadán áll az elkülönítéssel?

 Vannak ilyen civilek. Meg olyanok is, akik értik, hogy mit akarunk. Nem az elkülönítés, hanem egy jó iskola mellett állok ki, ahol a gyermekek – cigányok és nem cigányok – egyaránt jól érzik magukat. Ha az a kérdés, hogy szegregáció vagy integráció, akkor természetesen én is az integrációt támogatom, de látni kell, hogy a mai köznevelési, demográfiai és szociális valóság nem írható le ezzel a két kategóriával. Egész települések, vidékek lakossága él ma spontán szegregált helyzetben, ahol a szegregációellenesség nem tudja azt jelenteni, amit én is kívánatosnak tartok, hogy az eltérő etnikai, szociális és kulturális hátterű gyerekek minél többet legyenek, éljenek együtt a megismerés és kapcsolatteremtés legfogékonyabb időszakában.

Ezért is tartanak a civilek a köznevelési törvény egy eldugott decemberi módosításától, amely szerint az egyházi és nemzetiségi iskoláknál külön rendeletben határozzák meg az esélyegyenlőség érvényesülésének feltételeit. Az aggályok szerint ez kibúvókat adhat az elkülönítés általános tilalma alól, és legitimálhatja a szegregációt.

Itt több félreértés is van. A törvénymódosításból – amely nemhogy nem volt eldugva, de még gyorsított eljárás sem kapcsolódott hozzá – csak nagy rosszindulattal olvasható ki a szegregáció legitimálása. A készülő kormányrendelet pedig éppen azt célozza majd, hogy egyházi vagy nemzetiségi fenntartás mögé bújva se lehessen bent tartani valakit egy hátrányos helyzetben, ellenben kötelező legyen őt hozzájuttatni egy bizonyos többlethez. Pontosan meghatározzuk majd, hogy milyen plusz pedagógiai szolgáltatásokat kell nyújtani ilyen esetekben, illetve milyen garanciális részletszabályoknak kell érvényesülnie.

Időlegesen vagy részlegesen mégiscsak lehet majd színroma iskolát fenntartani?

Ez ma is a roma nemzetiségi önkormányzat alkotmányos joga. Én azt szeretném, hogy ha etnikai alapon működik is egy iskola, az ne a szegregáció eltakarására szolgáljon, hanem valóságos esélyt teremtsen az oda járóknak. A Huszár-telepi helyzet abszurditása, hogy van tizennyolc kisgyerek, akikkel minimum négy pedagógus foglalkozik egy nap. Ossza el, hogy mennyi törődés jut rájuk egy átlagos iskolához képest! Éppen ez a különtanulás fáj valakinek? Mennyivel lenne jobb vajon a gyerekeknek egy zsúfolt osztályban, ahol azt érzik, hogy kirekesztettek? Miért nem abban fogunk össze, hogy a spontán szegregációból fakadó hátrányok csökkenjenek, szűnjenek meg? Szerintem ez itt a kérdés. A Huszár-telepi egy abszolút kivételes helyzet, amiből nem szabad szabályt csinálni, de ha valaki ilyen módon tud iskolát működtetni, ilyen pedagógiai pluszokat tud hozzáadni, akkor csak azért bezárni, mert egy romatelep közepén van, szerintem egyrészt ostobaság, másrészt sérti azoknak a szülőknek az akaratát és alapjogát, akik oda akarják járatni a gyerekeiket. Meg a gyerekek érdekét is sérti, akik ott sokkal több figyelmet, törődést kapnak, mint bent, a több száz fős nyíregyházi központi iskolában, ahol elveszettnek érezték magukat.

Mit lehet tenni a spontán szegregált intézményekben, ahonnan a nem roma gyerekek szülei inkább másik település iskoláiba vitték a gyerekeiket?

Az egyik fontos eszköz, hogy úgy alakítjuk ki a beiskolázási körzeteket, hogy ne legyen az egyikben nagyon magas, a másikban meg nagyon alacsony a hátrányos helyzetűek aránya. Ezt a munkát például Hódmezővásárhelyen már évekkel ezelőtt példamutatóan elvégezték.

De hogy lehet ezt szabályozni a szabad iskolaválasztás világában?

Erre jó a központi, állami fenntartás, hogy a területi beiskolázás elvének megfelelően először azokat vegyék fel mindenütt, akik ott laknak, és aki máshonnan akar jönni abba az iskolába, az csak utána jöhet. Egyébként tudja, hogy e szabály bevezetése mit eredményezett? Az új rendszer elindítása óta harminc százalékkal nőtt az iskolakezdés előtti lakóhely-átjelentkezések száma, vagyis a szülők sajnos inkább lakcímet létesítettek másutt, hogy másik iskolába járhasson a gyerekük.

Akkor mégsem működik olyan jól a területi elv. Tovább fognak szigorítani?

A jelenség éppen azt mutatja, hogy elkezdett működni. Az átjelentkezéseket nyilván nem lehet és nem is akarom egyfajta társadalommérnökként megtiltani: ha valakinek van törvényes lehetősége, hogy másik iskolába – netán magán- vagy egyházi iskolába – vigye a gyerekét, akkor ez állampolgári joga. A szabad iskolaválasztás lehetősége Magyarországon ma ellentétben áll azzal, hogy azt szeretnénk, hogy együtt tanuljanak a gyerekeink. De a területi elven túl az is fontos, hogy a gyengébb, hátrányos helyzetben lévő iskoláknak is megadjuk azt a pedagógiai többletet, ami azokat is vonzóvá és hatékonnyá teszi. Még nem beszéltünk ugyanis azokról a helyekről, például Kelet-Magyarországon, Észak-Borsodban, ahonnan nem a jómódú szülők viszik el a gyerekeket, hanem nincs is kit elvinni, mert kilencven százalékban roma gyerekek járnak az iskolába. Egy ilyen településen most akkor mit jelent az integráció? Ki a szegregált? Nem tudunk mást tenni, mint hogy oda tereljük azokat a pedagógiai erőforrásokat (legyen emberi vagy anyagi), amelyek jobbá teszik az iskolát.

Ez jól hangzik, de miből lehet mindezt végrehajtani, amikor a közoktatásra fordítható büdzsé évről évre csökken?

Ne mondja, hogy csökken! 2013 és 2015 között összesen 200 milliárd forinttal többet fordítunk pedagógus-béremelésre.

De ezt a problémát a béremelés önmagában nem oldja meg. Attól önmagában nem lesz vonzóbb egy iskola, ha a matektanár valamivel többet visz haza.

Ez igaz, az viszont fontos, hogy most egységes lett a bérezés. Korábban előfordulhatott, hogy ezekben forráshiányos térségekben nem volt megfelelő pedagógus. Ma viszont egy kelet-borsodi tanár is kereshet annyit, mint egy XII. kerületi. A tankerületek létrejöttével mondjuk egy fizikatanár nemcsak egy, hanem három iskolában is taníthat, és kap hozzá egy szolgálati lakást. Jelentősen csökkent a képesítés nélkül ellátott órák száma. Ez színvonal-emelkedést és tanárkapacitás-bővülést jelent pontosan azokon a helyeken, ahol a kis önkormányzatok tehetetlensége miatt eddig nem volt erre mód. Azon kívül komoly vitánk van a kormányon belül arról is, hogy szükséges-e az állami rendszerben is annyi rugalmasság, ami másképp szabályozza az oktatást a hátrányos helyzetű térségekben, mint a fejlettekben. Megengedje-e például a hátrányos helyzetű térségekben az alacsonyabb csoportlétszámot vagy a plusz fejlesztőpedagógusokat, ami a XII. kerületben nem jár, mert nincs rá szükség. Bérbeli ösztönző pedig most is van a rendszerben: aki hajlandó hátrányos helyzetű gyerekek mentorálására, például az útravaló ösztöndíjprogramban, „prémiumot” kap. Emellett ide speciális továbbképzéseket szervezünk, pedagógiai programokat készítünk. Én határozottan a területi alapon eltérő szabályozás mellett vagyok.

Nagy felhördülést keltett, többen lerasszistázták a népesedési kerekasztalon tett kijelentése miatt, ami arról szólt, hogy egyes északkelet-borsodi és szabolcsi térségekben az országos átlagnál több gyerek születik, ami önmagában pozitív trend lenne, ám így, hogy e gyerekek hátrányos helyzetű családokba születnek, nem a társadalomjavításához fognak hozzájárulni, hanem teherként fognak megjelenni a szociális ellátórendszerben.

Amit mondtam, az – az eredeti kontextusában – egy tényszerű és visszafogott értékelése egy nagyon súlyos helyzetnek, és egyértelműen hozzátettem azt is, változtatni kell azon, hogy nagyon sok gyermek a születésétől fogva halmozottan hátrányos helyzetű. Ha a kormány nem teszi meg a szükséges intézkedéseket most, akkor ezek a gyerekek később nagy eséllyel válnak hosszú időre munkanélkülivé, és nem tudnak részt venni a közteherviselésben. Ez terheli a szociális ellátórendszert. Ezt úgy interpretálni, hogy megszabnám, melyik családba szülessen gyerek és melyikbe nem, az kimondottan rosszindulatú torzítás. Az én értékrendem egyértelmű: minden Magyarországon megszületett gyermek védendő érték, függetlenül attól, hogy hová született. Ezt legalább annyiszor elmondtam, mint az idézett mondatot. Csak vigyázni kell, hogy belül maradjunk a politikai és emberi korrektségen.

A „píszí beszédről” korábban azt mondta, hogy az nem célravezető, mert a túl óvatos megfogalmazásból az érintettek sem jönnek rá, hogy róluk, az ő problémájukról van szó. Most akkor lehet, vagy nem lehet szókimondó egy miniszter az ilyen ügyekben?

Én próbálkozom. Úgy kell világosan beszélni, hogy senkinek az emberi méltóságát ne sértsük. Szerintem világos a képlet: a célzott felzárkózási programok, telepprogramok, a Biztos Kezdet Gyerekházak, a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás, az ingyenes gyermekétkeztetés, tankönyv bevezetése és a majd létrejövő differenciált közszolgáltatások mind elősegítik, hogy a gyerekek kikerüljenek az öröklött szegénység helyzetéből és esélyt kapjanak a jobb életre. Ismétlem, nem arról van tehát szó, hogy az ország egyik felében megtiltsuk, a másikban meg kötelezzük, hogy gyerekek szülessenek, hanem hogy olyan gazdasági, oktatási és szociálpolitikát valósítsunk meg, amely révén senkinek nem jelenthet szegénységi kockázatot a gyerekvállalás, és a gyerekeket minden családban fel is tudják nevelni.

A szociális juttatások csökkentése, a segélyek minimálisra szorítása ez utóbbi eszköze?

Mi azt szeretnénk, hogy mindenkinek, aki képes dolgozni, munkája legyen. Ez automatikusan abba az irányba viszi a gyerekvállalás támogatását is, hogy ne csak alanyi jogon járjon, hanem a munkával járó támogatások felé induljon el, mert azok nyújtanak biztonságot a megélhetéshez. Ezért bővítjük tovább a közfoglalkoztatást, hogy minél többen dolgozzanak ebben a legalsó rétegben, ahol nincs szakképzettség, ahol nyolc osztályt végzett fiatalembereknek van 3-4 gyermekük. Az idei költségvetésben sokkal nagyobb mértékben nőtt a közfoglalkoztatásra fordítható forrás, mint amennyivel csökkent a segélyezési kassza. Összességében tehát nőtt a rendszerben lévő forrás, amit az érintettekre tudunk fordítani.

A GKI friss kutatása lesújtó képet fest a közmunkáról: gyakorlatilag zsákutca, ahonnan nem igen van út a munkaerőpiacra.

Mindig lesznek olyanok, akiknek nincs esélyük a munkaerőpiacon, mert az ország olyan peremvidékein élnek, ahol nincs munkalehetőség, és már képezni sem lehet őket. Itt az államnak, az önkormányzatnak kell segítenie. Az elmúlt évek közfoglalkoztatási programjával viszont ötvenezer olyan roma családot sikerült elérnünk, ahol a családfenntartónak – 35-40 éves emberekről beszélünk – soha nem volt még hivatalos munkaviszonya, most pedig van. Lehet, hogy soha nem fog kijutni a munkaerőpiacra, de az, hogy van munkája, mégis leírhatatlan minőségi változás a család életében. Ez az a folyamat, amelyet erősítenünk kell, és ehhez még több lépést kell megtennünk. A legfrissebb adatok szerint egyébként 13 százalék körül van azok aránya, akik a közfoglalkoztatásból kijutottak a munkaerőpiacra. Nem becsülném le ezt a számot.

A tankötelezettségi kor leszállításának és a szakiskola erőltetésének a gimnázium rovására ugyanilyen átnevelő célja van?

Nem csak gimnázium és szakiskola létezik. Különösen fontos az érettségit adó szakközépiskolák rendszere, amelyre ma is nagy a szülői kereslet. A cél pedig az, hogy akiknek semmilyen végzettségük nem volt nyolcadik osztály után, azoknak legyen, akik pedig elkezdték a szakiskolát, be is fejezzék. Az is fontos, hogy a szakképzési rendszer jobban igazodjon a piac és a gazdaság igényeihez, de hogy ez a gimnáziumok rovására menne, azt nem tudom, honnan olvasta ki bárki is. Ilyen irányú változtatás nem történt a rendszerben.

Orbán Viktor és a foglalkoztatási államtitkár is többször beszélt erről az elmúlt hónapokban.

Én olyan tervről tudok, hogy megerősítjük a szakképzést, de semmifajta állami kényszert nem fogunk alkalmazni. Aki gimnáziumba akar menni, az ezután is gimnáziumba fog menni, ha megfelel az ottani feltételeknek. Az a célunk, hogy az a visszaeső szakmunkáslétszám, amire szüksége van az országnak, és ami szükséges a magyar gazdaság erősödéséhez, rendelkezésre álljon.

Az MTA kutatói nemrégiben hét pontban cáfolták, hogy szakmával a zsebben jobban lehet érvényesülni, mint érettségivel.

Megismétlem: a szakképzés jelentős szereplője az érettségit adó szakközépiskola. De ha a köznevelés rendszeréből való végzettség nélküli kihullás, vagy a szakiskola elvégzése az alternatíva, én az utóbbira szavazok.

Akkor is, ha konkrét felmérések bizonyítják, hogy a szakiskolából minimális írási-olvasási-számolási készséggel kilépők nem tudnak helytállni a munkaerőpiacon, néhány év alatt kihullanak? Szokás emlegetni mintaként a német modellt, csakhogy ott sokszor annyi közismereti tárgyat tanulnak, az itthoni heti egy-egy matek, illetve magyar órával még a szakmájukhoz kellő alapvető műveletekre sem lesznek képesek.

 

Ez egy jogos felvetés, de a szakiskola nem pótolhatja azt, amit az általános iskolában kellett volna megtanulni. A szakképzés vonzóbbá tétele alatt mi azt értjük, hogy nagyon hamar valóságos munkahelyen próbálhassák ki magukat a tanulók, és olyan jövedelmet szerezhessenek, ami az önbecslésüket és a szakma megbecsülését is erősíti. A matematika és a magyar alapjait pedig a megerősített általános iskolában kell megtanulni.

Vessünk egy pillantást a felsőoktatásra is. A kancellári rendszer bevezetésének egyik visszatérő érve volt, hogy rátermett gazdasági szakemberek rázzák gatyába az egyetemek gazdálkodását. Ehhez képest számos helyen gazdasági végzettséggel nem bíró politikai ejtőernyősök kapták a pozíciót. Zugló volt jegyzője, a Fidesz elnöki kabinetjének egykori munkatársa, aki beiktatása előtti meghallgatásán az intézmény gazdasági állapotával sem volt tisztában, milyen stratégiát tudott volna nyújtani a Színművészetinek? Vagy Szentendre volt polgármestere, aki alatt a város kis híján csődbe ment?

Csak azért, mert valaki a politikában már sikeres volt, attól még nem feltétlenül politikai kinevezett. Mi úgy gondoltuk, hogy Papp Csilla – aki időközben egyébként visszalépett, mert nőként és anyaként méltatlannak tartotta az őt ért támadásokat – alkalmas, mint ahogy jó szakembernek tartom a volt szentendrei polgármestert is. Én úgy gondolom, hogy jól mérlegeltünk, és ahol politikából érkezett ember volt a jelölt, annak is meggyőződtünk az alkalmasságáról.

(Az interjú január 16-án készült.)

 

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter