Close
2017. október
H K S C P S V
« szept    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

„Érdekek és értékek – kormányzás Magyarországon” – Balog Zoltán előadása a Lengyel Külügyi Intézetben (PISM)

2015. jan. 26. Beszédek | Hozzászólások

Igazgató Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm a meghívást, hogy a Külügyi Intézetben beszélhetek Magyarországról, a magyar kormány politikájáról!

Ha egy magyar Lengyelországba jön – különösen, ha az én generációmhoz tartozik -, akkor nehéz ellenállni a nosztalgiának. Lengyelország jelenti az én generációm számára II. János Pált, a Szolidaritás országát. Az évszázados kapcsolatok miatt is nehéz ellenállni a nosztalgiának – és én nem is akarok ellenállni, de mégis tudom, hogy a lengyel-magyar kapcsolatokat a 21. században kell megnyerni újra és újra, mert a magától értetődő szövetség nem marad magától értetődő, ha nem erősítjük meg. Ha nem erősítjük meg közös, jövőbe mutató értékekkel, és nem azonosítjuk be a közös érdekeinket.

Értékek és érdekek, ez az, ami meghatározhatja az együttműködésünket, ezért én ide ösztöndíjprogramokkal érkeztem. Megállapodtunk az önök oktatási miniszter asszonyával, hogy olyan kutatóhelyeket támogatunk majd, amelyek a laboratóriumi kapacitásokat, a kutatásfejlesztés kapacitásait jobban fogják tudni használni Lengyelországban és Magyarországon. Ezért azzal az ajánlattal érkeztem – amit el fogok mondani az önök kulturális miniszterének –, hogy 2016 legyen a magyar kultúra éve Lengyelországban, hiszen 1956, és ennek az évfordulója szintén összeköt bennünket.

Ma délelőtt megállapodtam az önök szociális és foglalkoztatási munkaügyi miniszterével, hogy közös humanitárius akciót indítunk Ukrajnába. Ukrajnai fiatalok lengyelországi és magyarországi tartózkodását fogjuk szervezni és támogatni, hogy ez a hármas együttműködés kifejezze a szolidaritásunkat az ott élő, különösen a következő nemzedék iránt. Ezekkel a tervekkel érkeztem Magyarországról, abból az országból, melyre – ez a tapasztalatom – sokan tekintenek Lengyelországból is nagy reményekkel. Értékelik a hagyományos értékekre, a keresztény demokrata értékekre épülő családpolitikánkat. Értékelik a patrióta gazdaságpolitikát. Értékelik a nemzeti identitást erősítő kultúrpolitikát. Sokan értékelik itt Lengyelországban és Európában azt, hogy azért küzdünk az Európai Unión belül – hangsúlyozom: belül és nem kívül, és nem kifelé –, hogy ne szűküljön a nemzetállamok mozgástere. Vannak, akik értékelik az ilyen típusú gazdaságpolitikát és társadalompolitikát. És vannak persze mások is; vannak olyanok, akik féltik a demokráciát Magyarországon, féltik a sajtószabadságot, féltik a fékek és ellensúlyok rendszerét, sőt, vannak, akik diktatúrát emlegetnek, és Orbán Viktor miniszterelnököt úgy állítják be, mint Putyin legszorgalmasabb magyarországi és európai tanítványát.

Én azért vagyok itt, hogy beszéljek mind a két táborral, és azzal is tisztában vagyok, hogy a politika akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor csak feketét és fehéret mond. Egészen biztos, hogy nemcsak két tábor van, nemcsak a szimpatizánsoké és a kritikusoké, hanem nagyon széles a reakcióknak a terepe, amelyek Magyarországra vonatkoznak. Akármennyi tábor van, mindegyikkel szívesen szóba állok, azokkal is, akik nekünk szurkolnak, akik nekünk szövetséget ajánlanak, meg azokkal is, akik bírálnak. Tőlük megértést szeretnék kérni.

De nemcsak azért jöttem, hogy hozzak és mondjak valamit, hanem kérdéseket is hoztam magammal. Mi, a magyar politikai elit szeretnénk tudni azt, hogy milyen is a 21. század eleji Lengyelország. Lehet-e számítani erre a Lengyelországra, és miben lehet rá számítani? A közép-európai együttműködésben, a visegrádi négyek területén, lehet-e rá számítani, mint Közép-Európa vezető hatalmára, a V4-ek legerősebb tagjára? Vagy éppen úgy, mint Európa keleti határainak közös védelmezőjére, hiszen mind Lengyelországnak, mind nekünk van közös határunk Ukrajnával, az Európai Unió keleti szélén.

Magyarország és Lengyelország; természetesen tisztában vagyunk a méretbeli különbségekkel, a súlykülönbségekkel is, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a nagy országoknak is – mint például Lengyelország – szüksége van a kicsiknek és a közepeseknek a barátságára. Úgyhogy én a közepes méretű Magyarország nagy barátságát szeretném fenntartani a nagy Lengyelországban.

Aki a második és a harmadik Orbán-kormány politikáját akarja megérteni, annak legalább 1989-90-ig kell visszamennie a történelemben, a kortörténetben, de még inkább 1956-ig. Megint csak egy közös dátum a magyar-lengyel szolidaritásban. 1956 – a vesztes forradalom és szabadságharc Magyarországon olyan erős volt, hogy ebből a vereségből számos pozitív eredmény következett az országban. Az ’56 utáni kommunista elit félelmében sok és erős gulyáslevest akart adni a magyaroknak, hogy csendben maradjanak. Ez volt a kompromisszum. Emelkedő életszínvonal, gulyáskommunizmus, kicsi szabadságjogok, utazás, magánvállalkozások és cserében politikai nyugalom. Nem is volt ezzel semmi baj, ez vonzóvá tette Magyarországot a keleti blokkon belül. A probléma az volt, hogy mindezt nem a magyar gazdaság teljesítménye finanszírozta, hanem nyugati hitelek, és ezért Magyarország a rendszerváltoztatás kezdetére totálisan eladósodott, csőd szélén álló országként érkezett meg.

Tegnap este itt, Varsóban néhány értelmiségivel vacsoráztunk, és az volt a fő kérdés, hogyan lehet, hogy Magyarország a 2010-es évre Közép-Európa problémás országává lett. Mi így mondtuk: éllovasból sereghajtó. Egyszerű erre a válasz: most fizetjük ki a számláját a ’80-as évek viszonylagos jólétének, és úgynevezett szocialista liberalizmusának.

Az 1989 után Magyarországon nem történtek meg azok a változások, amelyek önöknél megtörténtek a ’90-es évek elején. Nem történt meg a kommunista rendszer valóságos felszámolása. Részben kritikaként, részben dicséretként szokták mondani, hogy a legintelligensebb a kommunista elit Magyarországon volt a legerősebb, és velük az ellenzék, az antikommunista elit kötött egy rossz kiegyezést, aminek az eredménye egyfajta rablóprivatizáció lett, ami azt jelentette, hogy az ideológiai párthatalomból gazdasági hatalom lett. Erre az volt a tapasztalata a magyar népnek, hogy most is azok vannak fent, akik eddig voltak. Mi a különbség? Mit ér a demokrácia igazságosság nélkül? Ebből egy versenyhiányos kapitalizmus lett, hiszen a gazdasági elit pozícióit nem a versenyképesség biztosította, hanem a politikai privilégiuma. Ebből egy sokkal gyengébb európai uniós csatlakozási szerződés lett, mint amilyet önök harcoltak ki a ’90-es évek végén. Ebből egy megroppant mezőgazdaság lett – megint csak különbség önökhöz képest.

És hogy mindehhez hogyan viszonyult Nyugat-Európa, arra van egy kis történetünk, egy valóságos történet, igazolt történet: amikor 1990-ben Antall József pártja, az első szabadon választott miniszterelnök pártja megnyerte a választást, akkor Helmudt Kohl odatelefonált Budapestre, és azt javasolta Antall Józsefnek, hogy megnyugtatná a pénzpiacokat, a nyugat-európai és amerikai közvéleményt, ha külügyminiszterként felkérné a kormányába Horn Gyulát, a későbbi kommunista miniszterelnököt. Azt a Horn Gyulát, aki kinyitotta a határt, és aki 1956-ban a szovjet csapatok oldalán állt. Legyen ő a külügyminiszter – javasolta Helmudt Kohl. A válasz már inkább a legendák világába tartozik: majd ha eldöntöttük, hogy lesz-e a kommunizmusnak nürnbergi pere, majd akkor eldöntjük azt is, hogy ki legyen a külügyminiszter.

A mélypontja ennek a folyamatnak 2006 volt, az ’56-os forradalom évfordulója, amikor Budapesten, a nyílt utcán újra rendőrök támadtak az akkori kormányfő parancsára a magyar tüntetőkre. Több volt, mint egy egyszerű rendőr attak. Ehhez hozzájött 2008-ban a gazdasági válság, az a hatalmas adósság, amely több évtizedig nyomta Magyarországot.

Említette igazgató úr a devizahiteleket. A devizahitelek minden harmadik állampolgárt érintettek. Hozzájött az önkormányzatok totális eladósodottsága; az önkormányzatok kétharmada fizetésképtelen volt, hozzájött a 84%-os államadósság, a 7% körüli költségvetési hiány, és összesen a tízmilliós Magyarországon volt 1,3 millió adófizető, nagy részük az állami szektorban dolgozott. Ma, 2014-ben 4 millió fő körül fizet adót Magyarországon.

Tehát nekünk 2010-ben kellett megcsinálni azt, amit mások megcsináltak a ’90-es évek elején. A lakosság egyértelműen érezte, hogy így nem lehet tovább menni, ennek köszönhető a kétharmados bizalom az új erő iránt. Elfogadta a közvélemény, hogy szükség van radikális változásokra, rendszer-átalakításra: az oktatás területén, az egészségügy területén, az államigazgatás területén, a gazdasági közteherviselés területén, a szolgáltatások biztonságában. Korlátolt piac – ahogy mi szoktuk mondani: kétszer küldtük haza az IMF-et, miközben ez egy kelet-európai abszurdum. Az IMF-et hazaküldtük, az IMF magyarországi képviselője, egy kedves ukrán hölgy pedig folyamodott a magyar állampolgárságért.

Mindezeknek a változásoknak az értékalapja egy új alkotmányban jelent meg. Gondoljanak bele, hogy a magyar alkotmányt 1949-ben írták, és ez az alkotmány 2011-ig tartott. Új alkotmány, új polgári törvénykönyv, új büntetőtörvénykönyv, melynek a lényege a családnak és a munkaalapú társadalomnak a megerősítése volt. Hiszen közös problémánk Lengyelországgal a népességfogyás. Magyarország lakossága 1982 óta folyamatosan csökken. Lengyelországgal együtt az egyik legrosszabb a születési ráta. Ugyanakkor azt mondjuk – erre is utalt igazgató úr –, hogy ezt a népességfogyást, amely egész Európában egy probléma, nem lehet és nem szabad bevándorlással megoldani, hanem családpolitikai intézkedésekkel kell megoldani.

Elindítottuk a családi adókedvezmények rendszerét, elindítottuk azt a rendszert, amelyben a fiatalok otthonteremtési támogatást kapnak. 2012-ben Magyarország családtámogatásra a GDP 2,7%-át fordította. Lengyelország ugyanebben az évben a GDP 0,8%-át – ezt az Eurostat számai mutatják. Két év alatt egymilliárd eurót adtunk adókedvezményre a családoknak. Ma Magyarországon egy háromgyermekes átlagbérben dolgozó átlagjövedelmű család egyáltalán nem fizet személyi jövedelemadót.

Átalakítottuk a szociális rendszert. Azt mondtuk, hogy aki képes dolgozni, annak munkát adunk. Elindítottunk egy többszázezres közfoglalkoztatási programot, egy olyan programot, ahol azok, akik az állami közmunkában dolgoznak az önkormányzatokkal együtt, azok adót fizetnek, tb-járulékot fizetnek. Engedjenek meg erre is egy kis színes példát: önök ismerik a magyarországi romaproblémát, a magyarországi cigányság problémáját, az etnikai feszültségeket. Január 1-jén Magyarországon – ez egy régi szokás – az első gyerek, aki megszületik, kap egy ajándékot: egy betétkönyvet és nyilvánosságra hozzák a nevét az újságokban. 2014-ben az első gyermek egy – így mondjuk még, ők is így mondják – cigánygyerek lett, akit így hívnak: Rikárdó. Az egyik Jobbikos politikus, az extrém szélsőséges párt politikusa írt erre egy csúnya kommentet, hogy születnek itt magyar gyerekek is, nemcsak más etnikumúak, értsd: cigányok. Erre megindult egy tiltakozás, hogy ez egy rasszista komment volt. Az volt. Mi is tiltakoztunk. Rikárdónak az édesapja, egy roma ember, azt mondta, hogy ő kikéri magának, hogy őt bárki bántsa, mert neki három gyereke van, mert ő egy adófizető magyar állampolgár. Tudják, hogy miért fizet adót? Mert közmunkában dolgozik. Közfoglalkoztatásban.

Ugyanis az egy mentális szocializáció, amikor valaki aláír egy szerződést a magyar állammal. Ötvenezer olyan roma család van Magyarországon, ahol a családfenntartó életében soha nem volt munkaviszonyban, csak most került munkaviszonyba. 35-40 éves férfiakról beszélünk. Azt gondolom, hogy az ezzel járó öntudat – adófizető állampolgár vagyok, nyugdíjjogosult leszek és fizetek – egy  nagyon pozitív dolog a foglalkoztatáson túl. És egyébként ebből a közfoglalkoztatási programból körülbelül 10-15% képes a szabad munkaerőpiacra elmenni.

Az értékalapról beszéltem. Magyarország kiváltotta a konfrontációt, a kritikát számos területen, a házasságvédelmi nyilatkozatok és politika is ilyen. Az értékalapú alkotmány kimondja: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejövő életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának az alapját.” A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyerek viszony. Természetesen minden együttélést családnak tartunk, és vonatkozik rá a családpolitika, ahol gyermek és szülő van, akár egy, akár kettő – ez világos. A házasság férfi és nő kapcsolatát jelenti.

A másik, nagy vitát kiváltott megfogalmazása a magyar alkotmánynak így hangzik: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz.” És itt jön a kritikus mondat: „A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg Magyarországon.”

Aztán mindennek a gazdasági vonatkozása, szintén idézet a magyar alkotmányból: „Gyermekek születése és a családok gyarapodása nélkül nincs fenntartható fejlődés és gazdasági növekedés. A gyermekvállalás nem eredményezheti a család szegénységbe süllyedését.”

Igazgató úr említette a devizahiteleseket; ez egy négyéves küzdelem. Rögtön, 2010-ben elkezdtünk foglalkozni azzal a 26%-kal – inkább a családokon keresztül –, minden harmadik magyar emberrel, aki a devizahitel csapdájában, fogságában volt. Folyamatos tárgyalás a bankokkal, folyamatos tárgyalás a bíróságokkal, jogi utak keresése, legalább öt-hat törvény és törvénymódosítás előzte meg azt a győzelmet, amit végül is a Kúriának, a legfelsőbb bírói testület döntése jelentett. A Kúria kimondta egy jogegységi döntéssel a következőt: Magyarországon a bankok a devizahitelesekkel szemben tisztességtelenül jártak el, és visszaéltek erőfölényükkel. Na, ez a mondat adja a magyar modellnek a morális alapját, és a magyar modellnek a támogatását Magyarországon. Sikerült elérni, tisztességes jogi eszközökkel, hogy kimondtuk a bankokkal szemben azt, hogy visszaéltek az erőfölényükkel, és ebből az következik, hogy kötelességük megváltoztatni a devizahiteleket. Először 500 ezer, félmillió család jutott valamilyen formában segítséghez, most ott tartunk, hogy egy körülbelül 1 millió devizahitelesen sikerült eddig segíteni.

Az értékalapból következett a közösségek megerősítése is, amivel kapcsolatban engedjenek meg csak egyetlen egy számot. Miközben Közép-Európa, Kelet-Európa számos országában az őshonos kisebbségek veszélyeztetett helyzetben vannak, aközben Magyarországon tíz év alatt 40%-kal többen vallották magukat nemzetiséghez tartozónak, mint korábban, mert a kettős identitást elismertük mind a magyar alkotmányban, mind pedig a statisztikákban. Magyarország lélekszáma 2010 és 2011 között 2,2%-kal csökkent, és a nemzetiséghez tartozók pedig 40%-kal növekedtek. 644 ezer emberről van szó. Megteremtettük a kisebbségek parlamenti képviseletét. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon ma, hogy a roma népességet hozzam példának – a roma népesség a legnagyobb kisebbség – körülbelül 150 ezer regisztrált roma választó megválasztja a saját képviselőjét helyi szinten, megyei szinten és országos szinten, és ez az országos önkormányzat küld egy szószólót a magyar parlamentbe a másik 13 nemzetiséggel, nemzeti kisebbséggel együtt, akik az anyanyelvükön ott részt vehetnek a munkában.

Engedjenek meg végül néhány szót arról a vitáról, ami az Európai Unión belül Magyarország körül kibontakozott. Úgy gondolom, hogy az előbb említett értékviták szoros kapcsolatban vannak azzal a gazdaságpolitikával – mi patrióta gazdaságpolitikának nevezzük –, amit Magyarország az elmúlt négy évben folytatott. A legtöbb támadás a verseny korlátozása miatt érte Magyarországot. Valóban így van. Azt az extrém privatizációs helyzetet, ami Magyarországon 2010-re létrejött megpróbáljuk megfékezni és visszaszorítani. Ezért kívánjuk létrehozni az állami szektorban, az állami szolgáltatások terültén az olyan államilag garantált rendszereket, amelyek rögzítik a háztartási energiaárat, amelyek nem engedik a devizahiteleket elszabadulni, és más biztosítékokat jelentenek azoknak az embereknek, akiknek alacsony a jövedelme. Az energiaszolgáltatókkal, a kereskedőláncokkal, a médiabirodalmakkal – gondoljanak a reklámadóra, az extrém magas reklámadóra, a bankadóra – mindezek ott vannak a viták mélyén, a viták hátterében.

Mégis mi úgy gondoljuk, hogy hiába van Magyarország ebből a szempontból egy speciális helyzetben – mármint, hogy nagy érdeklődés mutatkozik irántunk –, úgy gondoljuk, hogy ezek alapvetően európai viták. Olyan dolgokról vitatkozik ma Brüsszel és Budapest, amik érintik Varsót is, Berlint is, Madridot is, Londont is, Athént is, meg minden európai országot. Milyen lesz Európa jövője? Hogy fog kinézni Európa öt, tíz, tizenöt év múlva? Hol lesznek a keleti határaink? Milyen biztosítékok lesznek a keleti határok biztonságára? Hogyan tudjuk biztosítani Európának, mint egységes gazdasági térségnek a gazdasági növekedését? Milyen szerepe lesz az európai gazdaság mellett az orvgazdaságnak? Hogyan oldjuk meg Európa energiabiztonságát? Úgy gondoljuk, hogy ezekben az ügyekben Közép-Európának lehet és kell, hogy legyen egy sajátos hangja. Az a posztkommunista helyzet, amiből mi jövünk, számunkra olyan tapasztalatokat jelent, olyan hátrányokat és előnyöket jelent, ami miatt nekünk ezekben a közös európai ügyekben – közteherviselés, szabad verseny, energia, határok biztonsága – egy saját hangot kell adnunk, saját pozíciót kell teremtenünk.

Én azért is vagyok itt, és azért fontos számunkra az európai vita, mert ebben az ügyben szövetségeseket keresünk, elsősorban Közép-Európában. Miközben azt újra és újra el kell mondanunk, hogy a politikai vitának az Unióval, Brüsszellel, a Bizottsággal akkor van értelme – és Barroso elnök úr ebben partner volt az elmúlt négy évben –, hogyha azoknak a jogi alapjáról beszélünk. Jogállam-e Magyarország? Az új alkotmány és az összes törvények átestek – kétszer is egyébként, az előző ciklusban – az Európai Bizottság kontrollján. Minden olyan ügyben, ahol az Európai Bizottság jogszolgálata, vagy éppen a Nemzetközi Bíróság vagy a Velencei Bizottság kritikát fogalmazott meg az alaptörvénnyel kapcsolatban, változtattunk a törvényeinken. Úgyhogy azt mondhatjuk, hogy ma Magyarország az egyetlen ország az Európai Unióban, amely országnak kétszer is ellenőrizték az összes jogrendszerét, teljes jogrendszerét tekintve, és jogállamnak minősítették. Ettől a ponttól elkezdve a vita az nem jogi, nem jogállami természetű, hanem egy politikai vita arról az útról, amit Magyarország jár Európában.

Köszönöm szépen a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter