Close
2018. szeptember
h k s c p s v
« máj    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Győri Zsófia igazgatónő kapta idén a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat

2018. Már. 9. Fotók, Hírek | Hozzászólások

Győri Zsófia, a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség halmozottan sérült gyermekeket gondozó Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolája igazgatónője kapta idén a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat.

Az elismerés pénteki budapesti átadásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, a fogyatékos emberek nem jótékonyságunk tárgyai, hanem egyenrangú társak a cselekvésben. Az őket segítők feladata megteremteni azon feltételeket, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy hozzátegyék a közösség erejéhez, amit tudnak.

Ezt tanítja Győri Zsófia is – jelentette ki. Balog Zoltán beszélt a kontakttáncról. A műfaj lényege maga az érintés, az egymás iránti figyelem.

Olyan intenzív kommunikációról van szó, amelyben a test és a lélek párbeszédre kelnek. Szavai szerint egy Győri Zsófiához köthető művészeti produkcióban megláthatták a törékenység végtelen horizontját.

A kontakttáncot az igazgatónő Kulcsár Tamással, az otthon egyik gondozottjával adta elő. Ők ketten meg tudtak mutatni valamit abból, hogy mit jelent kölcsönösen egyenrangúnak tekinteni egymást – hangoztatta a miniszter.

Az élni akarás sokszor egy komoly dráma, “teremtettségünk tökéletessége és sérülékenysége egymáshoz utal bennünket” – fogalmazott.

Hozzáfűzte: a tánc, a mozgás öröme egy fogyatékos embernek is ugyanúgy felszabadító élmény.

Ilyen élményekre azért van szükség, hogy ember és ember között megnyissuk, kiszélesítsük az utat – mondta Balog Zoltán.

Idézte Hafenscher Károly miniszteri biztos szavait, aki szerint egyfajta lelki akadálymentesítést kell végrehajtani. A miniszter kijelentette, hogy mindenki valamilyen fogyatékkal él, “benne van ez a teremtettségünk lényegében”. Egyeseken látszik a fogyatékosság, másokon nem – jegyezte meg.

Balog Zoltán szerint a tisztelet kultúrájára van szükség az országban.

Érdemes tanulni azoktól, akik kevesebb eséllyel indulnak az életben – vélekedett. Huszár Pál, a református egyház zsinatának világi elnöke laudációjában kiemelte, hogy az igazgatónő tizennyolcadik éve vezeti az intézményt.

Ezen időszak alatt folyamatosan bővültek az otthon szolgáltatásai – mondta. Győri Zsófia életének kisgyermekkorától kezdve része volt a természetes közösség a fogyatékos emberekkel, a közös játék, ápolás, gondozás.

Az igazgatónő segítette azt a gondolatot, hogy a kommunikáció nem kiváltság, hanem természetes jog, hiszen mindenki képes kommunikálni, csak a megfelelő eszközt kell ehhez megtalálni – hangsúlyozta Huszár Pál Különleges projektbe vágott bele Győri Zsófia, amikor kontakttáncot adott elő Kulcsár Tamással – nyomatékosította.

A produkcióval egymás értékelésére szeretnék irányítani a figyelmet – tette hozzá.

A díjazottnak nemcsak a fizikai, hanem a mentális akadálymentesítés is a célja. Küzd azért, hogy a fogyatékos emberek ne maradjanak láthatatlanok, hanem merjenek kilépni az intézmény falai közül.

Az igazgatónőt az elmúlt évtizedekben elvégzett szervező, irányító munkája méltóvá tette az elismerésre – jelentette ki Huszár Pál.

Győri Zsófia a díjat megköszönve azt emelte ki, hogy a maga kedvére él, amikor dolgozik. A munkája a hivatása, a szenvedélye, a hobbija – nyomatékosította.

Úgy fogalmazott, hogy nagyszerű emberek veszik körül, akikből inspirációt, lelkesedést merít.

A valódi kitüntetés az, hogy végezheti ezt a munkát – mondta. Az elismerést 2005-ben adták át először.

A díj Melocco Miklós szobrászművész irgalmas szamaritánust ábrázoló kisplasztikája és nettó 700 ezer forint pénzjutalom. Dizseri Tamás (1949-2003) a szegedi orvosi egyetemen doktorált 1974-ben, később évekig Érden dolgozott.

Megszervezte a gyermekegészségügyi alapellátást, a fogyatékos gyermekek napközi otthonát, Pest megye első családsegítő központját. A néhai orvos 1992-től a református egyház Bethesda Gyermekkórházának igazgatói, később főigazgatói posztját töltötte be. A gyermekgyógyászat területén végzett kiemelkedő munkájáért 2002-ben Széchenyi-díjat kapott.

(MTI)

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter