Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Haza a magasban

2010. aug. 19. Egyéb | Hozzászólások
HetiVálasz 2010 augusztus 19.

Haza a magasban


Vallási téboly? Hatalmas indulatokat váltott ki Schmitt Pál bejelentése

 


Nem a vallási téboly kezdődő jele, ha Istent vagy a kereszténységet beemeljük az Alkotmányba, de akkor sem kell ateista diktatúrát kiáltani, ha kihagyjuk belőle. A világon erre is, arra is van példa.

“Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásból igyekszünk megérteni” – kezdődik a Trianon-emléktörvény. A jogszabály körül nem a szembetűnő központozási hiba miatt alakult ki szópárbaj. (“Az “Országgyűlésének tagjai” szóösszetétel után a jobb tagoláshoz kettőspont vagy pontosvessző illett volna.)

A vita azon folyt, szabad-e Istent törvénybe foglalni, most pedig Schmitt Pál bejelentése váltott ki indulatokat, miszerint az államfő kezdeményezi, hogy a kereszténységre való utalás szerepeljen a készülő Alkotmányban. Az ellenzők a világnézeti szabadság sárba tiprásáról beszélnek – holott ezzel korántsem iratkoznánk ki a világ demokráciáinak klubjából, hiszen több ország alaptörvénye utal a felsőbb hatalomra. Ennek két formája lehetséges: csupán az említés szintjén, vagy Istent segítségül hívva. Előbbire példa Németország, mely 1948-ban “Isten és ember előtti felelőssége tudatában” készített alkotmányt. Görögország viszont elismeri “fejének a mi Urunk, Jézus Krisztust”, az írek az “alázatosan elismerve kötelezettségeinket a mi Urunk, Jézus Krisztus felé” megfogalmazással élnek, Kanada alkotmánya pedig “olyan elveken alapul, amelyek elismerik Isten felsőbbségét”.

A preambulumban azért is lehet helye ennek, mert – Schanda Balázs katolikus alkotmányjogász szerint – az előszó az alkotmányozó “írói munkásságának része”, melyben az alaptörvény végső forrását nevezik meg. “Ahogy a himnusz első sorával is együtt tud élni hívő és nem hívő, úgy az ateistáknak ebben sem kell veszélyt látniuk. Sőt még megnyugtató is lehet számukra, hiszen a hívők ezzel kifejezik: elismernek egy náluk magasabb kontrollt” – magyarázza Schanda.

Egyetért ezzel Balog Zoltán református teológus, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár is. “Istennek ugyanakkor nem valamiféle politikai önlegitimációként, hanem hitvallásként és önvizsgálatként van helye az Alkotmányban: hogy meg tudunk-e felelni a belőle fakadó értékeknek” – vallja lapunknak a fideszes politikus.Sok európai államban ugyanakkor nincs ilyen utalás. Vagy azért, mert alkotmányuknak nincs preambuluma, vagy mert a törvényhozók nem akartak állást foglalni, illetve megelégedtek az evilági források – ember, jog, történelem, természet – lehatárolásával. Márpedig Mezei Balázs filozófus szerint ez is állásfoglalás – a hívők rovására. Ezért talán legkifejezőbb a lengyel alkotmány preambuluma, Balog Zoltán szerint ugyanis az mindkét világnézet szempontjait egyesíti. E megfogalmazásban az alkotmányban megjelennek mindazon lengyelek értékei, “akik hisznek Istenben mint az igazság, az igazságosság, a jó és a szép forrásában, valamint mindazoké, akik e hitet nem osztják, és eme egyetemes értékeket más forrásból eredeztetik”.

 

                                            

Fotó: Mádl Ferenc és Orbán Viktor a 2001-es Szent Jobb-körmeneten

Bár a jobboldali politikusok szinte egy emberként támogatják a vallási utalást, az egyházakban megoszlanak a vélemények. Tomka Miklós katolikus vallásszociológus pedig azt mondja: mivel Kelet-Közép-Európa államai közül a harmadik-negyedik legvallástalanabb ország vagyunk a volt NDK, Csehország és talán Szlovénia után, a kezdeményezés önáltatás. Mezei Balázs viszont úgy véli, az Isten nélküli új Alkotmány adós maradna azzal, ami sokak szerint a jogok legvégső forrását jelenti. A filozófus azzal érvel: bár a magyar társadalom töredéke templomjáró, a maguk módján hívők meghatározó többséget alkotnak. Ebből a szempontból viszont bírálja a Trianon-törvényt.

Szerinte a “történelem ura” szóösszetétel protestáns szemléletet sugall, márpedig jobb lenne általánosabb, minden egyház számára elfogadható – például a gondviselő Isten – jelzővel élni.

Isten, illetve a kereszténység említése egyébként nem feltétlenül ugyanaz: míg előbbi hitvallás dolga, utóbbi – legalábbis sokaknak – pusztán történelmi, kulturális kérdés. Balog pedig a Trianon-törvény vitájában szemléletes hasonlattal érvelt a megfogalmazás mellett. Ha a szocialisták “nem látják helyét Istennek ott, ahol egyik legnagyobb nemzeti tragédiánkról emlékezünk meg az Országgyűlésben, akkor miért mondják, mondták közülük is néhányan a képviselői esküjük végén, hogy Isten engem úgy segéljen?” – kérdezte a fideszes politikus.


ISTENNEK, AMI AZ ISTENÉ

Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus püspök – Érdekes lenne tudnunk, Isten hogyan tekinti ezt a vitát. Az evangéliumok alapján biztos vagyok benne, hogy semmiképpen sem sértődötten. Nyilván nem neki van szüksége arra,hogy szerepeljen az Alkotmányban. Talán mosolyog némelyünk álszentségén. Biztos, hogy mindannyiunk megnyilvánulását irgalommal és megértéssel szemléli. De világos, hogy az embernek jól felfogott érdeke, hogy tisztában legyen koordinátáival, főleg, ha van valami szándéka az életben. Ezért úgy gondolom, hogy a lengyel példához vagy a Trianon-emléktörvény bevezetőjéhez hasonló megfogalmazás tökéletesen megfelelne nekünk is.


Bölcskei Gusztáv, a református zsinat püspök-elnöke – Keresztyénként egyetértek azzal, hogy az Alkotmány utaljon Istenre. Ez ugyanis azt a transzcendens nyitottságot fejezi ki, amely az emberlét és minden emberi közösség sajátossága. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy Isten neve ne pusztán hivatkozási alap legyen – erre figyelmeztet a bibliai parancsolat: “Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd” -, hanem olyan igény, aminek következményei megjelennek az Alkotmány értékrendjében.


Fabiny Tamás, az északi evangélikus egyházkerület püspöke – Ellenzem, hogy Isten neve szerepeljen az új Alkotmányban. Egyik érvem társadalmi: az emberi törvényeket nem csak hívőknek kell betartani. A nem hívőktől pedig – bár Isten őket is közösségébe hívja – nem várhatjuk el, hogy számukra Isten szava legyen a zsinórmérték. Ennél is nyomatékosabbnak érzem a teológiai érvet: a “ne vedd hiába Istened nevét!”
parancsolat megszegését jelentené, ha Őt, a végtelent be akarnánk szuszakolni az alkotmányozás végességébe, akár csak a preambulum fennköltebb szavai közé. Nyilván örülnék, ha az egyházak társadalmi súlya nőne, ez azonban nem ilyen eszközökkel, hanem az egyházak belső megújulásával, tevékenységük akadálytalan kifejtésével érhető el. A preambulum ugyanakkor lehetővé teszi a múlt dimenzióinak kifejtését és az új Alkotmányban rejlő ünnep megélését. Ebben az összefüggésben szükségesnek tartom az utalást a kereszténység értékteremtő és értékközvetítő szerepére.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija – Kevés rossz születhet abból, ha egy állam alaptörvényében utalás történik Istenre mint az erkölcsi alapértékek abszolút és transzcendens viszonyítási pontjára. Különösen egy olyan világban, ahol egyre kevesebb fix pont ad keretet az emberek társadalmi együttélésének, és a törvény megalkotása esetenként hatalmi manipulációra, a törvény megtartása pedig a büntetéstől való félelemre korlátozódik. A törvények alkotása és elfogadása abszolút erkölcsi kötelesség.
Így kell tekinteni az Alkotmány isteni hivatkozására, nem pedig úgy, mint ami az államot szakralizálja.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter