Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Módosul a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendje

Tegnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kérésére Szaniszló Ferenc visszaadta Táncsics Mihály-díját.

A miniszter a díj odaítélésének előzményeiről jelentést kért a kultúráért felelős államtitkártól. A jelentés része az a jegyzőkönyv is, amely a Táncsics Mihály-díj bírálóbizottságának üléséről készült, s amelyből – a sajtóban elterjedt hírrel ellentétesen – kizárólag annyi derült ki, hogy a bizottság mindösszesen egy embert javasolt a díjra. A jegyzőkönyv egyéb információt nem tartalmazott a jelöltekről.

A miniszter a jelentés tartalmát megismerve a következő intézkedéseket hozza annak érdekében, hogy a jövőben hasonló hiba ne fordulhasson elő:
- módosítja a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjét;

- javasolja, hogy a Táncsics Mihály-díjat ezután egy független testület, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adományozza, így sem a miniszter, sem a minisztérium nem fogja minősíteni politikai újságírók munkáját.

A miniszter ezen feladatok végrehajtásával a kulturális államtitkárt bízza meg.

Budapest, 2013. március 21.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter