Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Nem lesz tömeges leépítés a pedagógusok között

Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét 2013. március 18-án, hétfőn
hallgatta meg az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság. A miniszteri
meghallgatáson elhangzottakat több helyen az igazságtól eltérő módon közölték sajtóorgánumok.

Számos helyen volt olvasható a téves és igaztalan kijelentés: „Március végére kiderül, hány pedagógust kell elbocsátani a közoktatási intézményekből”.

Balog Zoltán a meghallgatáson elmondta: probléma van a munkaerőgazdálkodással, vannak ma olyan szakok és tantárgyak, ahol túlképzés van, és azoknak a tanároknak is magas a száma, akik helyhiány miatt nem tudnak állást találni. Ugyanakkor olyan hiányszakok is vannak, elsősorban a természettudományos képzés területén, ahol tanárhiány áll fenn. „Ezt önkormányzati szinten nem, országosan viszont jól lehet kezelni” – ezt éppen a központi irányítás, az állami fenntartásba vétel teszi lehetővé.

A meghallgatáson Balog Zoltán kiemelte: „március végén leszünk abban a helyzetben, hogy pontosan meg tudjuk majd mondani, hogy az ország mely területén hány pedagógusra van szükség”, és „semmifajta tömeges munkamegszüntetés nem lesz”.

2013. március 19.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter