Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Ragaszkodni kell ahhoz, hogy a tudás érték

2013. szept. 13. Hírek, Video | Hozzászólások

Az emberi erőforrások minisztere szerint ragaszkodni kell ahhoz, hogy a tudás érték, amit küzdelem, kemény munka árán lehet és kell megszerezni.

Balog Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogelődje, az Erzsébet Tudományegyetem Pozsonyból Pécsre költözésének 90. évfordulója alkalmából tartott jubileumi tanévnyitó szenátusi ülésén hangoztatta: ragaszkodni kell egyszerre a hagyományokhoz, a polgári értékekhez és erényekhez is, mert ezek nélkül sem az intézményeknek, sem Magyarországnak nincs jövője, ugyanakkor 21. századi tudást kell adni a jövő generációnak, és ezzel magunknak is lépést kell tartani.

“Ahhoz is ragaszkodnunk kell, hogy a jövő Magyarországán a tetteiért, cselekedeteiért, döntéseiért mindenkinek sokkal inkább felelősséget kell vállalni, mint korábban” – mondta. Úgy vélte, legyen szó anyagi jogi vagy éppen politikai természetű döntésekről, a felelősségvállalásban az értelmiségnek illik elől járnia.

Balog Zoltán szólt arról is, hogy a kormányzat együttműködésre törekszik a felsőoktatási intézményekkel, a rektori konferenciával, és nem szeretne magára hagyni egyetlen főiskolát, egyetemet sem.

“Nem engedhetjük meg azt, hogy az intézményi hiátusok miatt különbség legyen két ugyanolyan jó képességű hallgató között a munkaerőpiacon csak azért, mert nem az egyéni kvalitások döntenek, hanem az, hogy valaki hol szerezte a diplomáját” – fogalmazott.

Hozzáfűzte: nem engedhető meg az sem, hogy egy kar vagy szakcsoport összeroskadjon a terhek alatt, amíg egy másik virágzik, valamint, hogy a felelőtlen gazdálkodás, az egyéni érdek felülírja egy egyetem céljait, és így végső soron az ország, a nemzet céljait.

Balog Zoltán a PTE-ről szólva megjegyezte, hogy a pécsi több mint egy egyetem, kulturális fellegvár, térségi erőforrás. Hozzájárul a jövő generációinak a városban és a környékén tartásához, és azon kell dolgozni, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Bódis József rektor arról szólt, hogy a PTE azon gondolat jegyében, hogy a tudomány művelése nélkül az oktatás csak alacsony színvonalú lehet, az elmúlt években “viszontagságos időkben”, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is képes volt a minőség irányába mutató eredmények elérésére.

Az orvos professzor példaként említette a tavaly átadott Szentágothai Kutatóközpontot, azt, hogy az intézmény növelte doktori iskolái számát, amelyből ma 21 működik, és folynak az előkészületek a 22. és a 23. beindítására is. A rektor rámutatott, hogy az egyetem utóbbi terén a második, az elmúlt három évben elért 794 tudományos minősítéssel pedig a harmadik legsikeresebb intézmény az országban.

A baranyai megyeszékhelyen 1367-ben alapították Közép-Európa első egyetemét, a ma működő PTE jogelődjének azonban az 1912-ben létrehozott Pozsonyi Magyar Királyi Tudományegyetem, a későbbi Erzsébet Tudományegyetem tekinthető, amely a trianoni békeszerződés határmódosításai miatt költözött Pécsre.

A PTE-nek jelenleg mintegy 25 ezer hallgatója van, az idén felvettek száma mintegy 6 ezer.

MTI, EMMI

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter