Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Tovább erősödik az oktatási esélyegyenlőségi háló – Négymilliárd forint a továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatására

Várhatóan több ezer hátrányos helyzetű fiatalnak nyílik lehetősége a felsőoktatásba jutnia egy négymilliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázatnak köszönhetően – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere január 18-án a II. Nemzeti Köznevelési Konferencián.

A program a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű, középfokú közoktatási intézményben tanuló fiatalok közoktatásban való benntartását, iskolai sikerességének elősegítését, és a felsőoktatási képzésbe való bejutásának támogatását tűzi ki célul. Az Új Széchenyi Terv keretében elindított pályázaton szakiskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, diákotthonok és kollégiumok, valamint fenntartóik indulhatnak. A projekt a középfokú intézmények fejlesztésén keresztül hozzásegíti a tanulókat a középfokú végzettség megszerzéséhez és a továbbtanuláshoz.

A pályázat valódi lehetőséget nyújt a felsőoktatásba való bekerülésre például oly módon, hogy a felsőoktatási intézményekkel teremtett közvetlen kapcsolat révén ösztönzi a továbbtanulásra a diákokat. A programmal azoknak nyújtanak segítséget többek között főiskolás mentorok bevonásával, akik nem rendelkeznek elegendő szülői háttértámogatással.

A fiatalok egyéni fejlesztést kaphatnak, megismerkedhetnek diplomát szerzett roma fiatalokkal, roma szakkollégiumok tagjaival, vagy olyanokkal, akik már elhelyezkedtek a munka világában, de lehetőségük lesz egyéni előkészítőre, mentoruk segítségével korrepetálásra járni. A nyertes pályázók felvehetik a kapcsolatot más intézményekkel (nyílt nap szervezése), hálózatot hozhatnak létre, így a szakemberek a jó gyakorlatokról is konzultálhatnak, megismerhetik és átvehetik egymástól a már bevált módszereket.

A támogatott pályázatok várható száma maximum 175, így a programban részt vevő tanulóké maximum 8050 fő. A pályázatok benyújtására 2013. február 22. és március 22. között van lehetőség.

A pályázat a kormány által teremtett egymásba kapcsolódó, több szinten összeérő programokból létrejött esélyegyenlőségi hálót erősíti. A hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok esélyeit javító programok a koragyerekkori fejlesztéstől a szakkollégiumi hálózatig minden korcsoport rendelkezésére állnak. A kormány a költségvetésből támogatja a Biztos Kezdet Gyerekházakat és az Integrációs Pedagógiai Rendszer segítségével az óvodákat és iskolákat, valamint az Új Széchenyi Terv keretében kiírt pályázatokkal segíti a tanodákat. Ezek az intézmények valamint a valóban tanulásra ösztönző ösztöndíjak és a mentorálás együttesen segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat, hogy bejussanak a felsőoktatás rendszerébe.

A pályázatról bővebb információ a http://www.nfu.hu/doc/3848 és a http://www.nfu.hu/doc/3849 oldalon található.

Budapest, 2013. január 18.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter