Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Újraszentelték a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templomot

2012. okt. 1. Egyéb | Hozzászólások
Újraszentelték a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templomot - Balog Zoltán

Újraszentelte Hódmezővásárhely görögkeleti templomát a felújítást követően Lukijan Pantelic budai szerb ortodox püspök szombaton. A szertartáson köszöntőt mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az újraszentelés előtti köszöntőjében hangsúlyozta, Magyarország, a magyarság jövője “elképzelhetetlen anélkül a vallásos érték és kincs nélkül, melyet egyházaink hordoznak, ezért fontos, hogy nemcsak múltunk, hanem jövőnk részei is”.

Az isteni rend, az erkölcsi parancs örök, a helyzet, az életünk, a politika változik – folytatta a tárcavezető, aki szerint az ortodox közösségek szempontjából kedvezően változott a politika. Az ortodox egyházak elfoglalták méltó helyüket azon egyházak között, melyek megjelenítik Magyarország történelmi folytonosságát és spirituális értékeit. Az elsőként elismert egyházak között ott van a görög, a szerb, a bolgár és az orosz ortodox egyház – hívta fel a figyelmet a miniszter.

A magyar állam, amely bővelkedik a lelki és kulturális élet gyöngyszemeiben, Isten e hajlékának újraszentelésével újabb értékkel gyarapodott – mondta Lukijan Pantelic püspök.

“Az, hogy az Isten Anyja tiszteletére emelt templom újra eredeti fényében ragyoghat, nemcsak a vásárhelyiek, az ortodox közösség számára ünnep, hanem mindenkinek, aki ezt a várost szereti” – fogalmazott a püspök.

A püspök a templom felújításához nyújtott segítségért átadta Lázár János államtitkárnak, Hódmezővásárhely korábbi polgármesterének az Irinje szerb pátriárka által odaítélt Milutin király érdemrendet. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kifejtette: Hódmezővásárhely közössége a templom felújításával igyekszik visszaadni valamit abból a szeretetből, megbecsülésből és munkából, melyet annak idején görög barátai hoztak a városba.

Az egyházközséget egykor tucatnyi görög nyelvterületről érkezett család alapította, hozzájuk csatlakoztak a XVIII. és XIX. században azok szerbek és románok, akik szintén fontos szerepet játszottak Hódmezővásárhely építésében. A történelmi idők azonban elsodorták ezt a közösséget – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

A politikus jelezte, azt kívánja, hogy az ortodox templom – az önkormányzat által felújított hódmezővásárhelyi zsinagógához hasonlóan – újra betölthesse vallási feladatát.

Hódmezővásárhely késő barokk, copf stílusú ortodox templomát 1792-ben emelték. A város egyik legszebb műemlékének felújítása tavaly kezdődött el a 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs program részeként.

(MTI, EMMI)

>

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter